Hát, az előző bejegyzésben kicsit hazudtam, mert nem beszéltem például arról, hogy tegnap este úgy éreztem az ágyban fekve, hogy na, itt a vég. Most eljöhet értem egy mentő, bevihet mondjuk egy pszichiátriára, és én ott fogok megöregedni.
Ez eléggé szomorú gondolat volt, mert úgy gondolom, hogy 27 évesen (ezt tegnap ki is számoltam) még van hátra jó pár év....
Igazából nagyon sokszor rettegek attól, hogy megőrülök, hogy egyszer csak elpattan az utolsó idegszálam is, és kész. Ezt nem tudom megindokolni, ez egy tényként kezelendő gondolat a fejemben.
Máskor meg azt gondolom, hogy ez a világ borzasztó hely, hogy az emberi kapcsolatok tropára vannak menve, mindenki hazudik, egymást ölik az emberek, minden csak a pusztulásról és a rombolásról szól.
És akkor arra gondolok, hogy egy ilyen világban nem is olyan jó élni. Hiába gondolom azt, hogy magammal és a saját életemmel kell foglalkoznom, nem kerülhetem el az interakciót a külvilággal.
Ez szomorú
