Elég nehéz elkezdeni ezt az írást, főleg, hogy úgy gondolom eléggé élvezhetetlenül fogalmazok!
Remélem azért ez senkit sem fog eltántorítani. Vannak prekoncepcióim, például arra gondoltam, hogy nem fogok mindenféle smiley-kat használni, hanem inkább választékosan írok.
Azt is eldöntöttem előre, hogy nem fogok a kezdetekről írni, mert ahhoz vissza kéne mennem 2008 márciusáig, az pedig iszonyú unalmas lenne.
Azon gondolkoztam ma -miközben egy másik blogot olvastam-, hogy ezt akár én is elkezdhetném végre, mert mondjuk úgy, hogy egy ideje már tervezgetem. Arra gondoltam, hogy ez jó terápia lesz. Eléggé nehezen megy nekem a megnyílás, a gondolataim felvállalása, és mindig oltári nagy hülyeségnek gondoltam a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" hozzáállást...és lám!
Nem feltétlenül a betegségről akarok itt most beszélni, mert aki érintett benne az úgyis tudja, hogy ez milyen érzés, aki meg nem annak megy teljesen felesleges magyarázni, mert addig örül amíg nem érti. Leginkább arról akarok írni végeláthatatlan körmondatokat, hogy én miként élem ezt meg, nem feltétlenül azért, mert ez bárkinek segítség, hanem mert azt remélem nekem az lesz! (itt most kívánkozik egy smiley, de ellenállok!)
Legyen akkor ez a bevezetés, mert még szégyellős vagyok, és akkor hamarosan megállíthatatlanul fog belőlem folyni a szó. Ígérem (elsősorban magamnak)
